Versenykiírás 2017/2018.

Prof. Dr. Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke fővédnöksége mellett a Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium és a BOLYAI CSAPAT Kft. a 2017/2018. tanévben nevezéses alapon megrendezi a Bolyai Matematika Csapatverseny megyei/körzeti fordulóját 3-8. osztályosoknak, valamint az Összedolgozási Képesség Fejlesztéséért Alapítvány (röviden: ÖSSZKÉP Alapítvány) meghívásos alapon megrendezi a Bolyai Matematika Csapatverseny Kárpát-medencei döntőjét 3-8. osztályosoknak. A verseny megyei/körzeti fordulóját írásbeli munka formájában, a Kárpát-medencei döntőt írásbeli és szóbeli formában bonyolítjuk le az alább leírtak szerint.
(A versenyt először 2004-ben rendeztük meg Észak-Budán, a következő években Budapest többi körzete és Magyarország megyéi is bekapcsolódtak, majd 2010-től a határon túlról is szervezetten vesznek részt a versenyben. 2016-ban már több mint 44 000 résztvevője volt a rendezvénynek. A korábbi évek feladatsorai és eredményei megtalálhatók honlapunkon; a verseny feladatait, megoldásait és eredményeit tartalmazó könyvek ugyanitt megrendelhetők.)

A verseny célja: Segíteni a diákokat azon képességek kifejlesztésében, hogy közösen, összedolgozva oldjanak meg problémákat. Lehetőséget szeretnénk teremteni arra, hogy átéljék az együttgondolkodás örömét, és a logikus gondolkodás mellett készségeiket közvetlenül is bemutathassák diáktársaik előtt, eközben pedig összemérhessék tudásukat.

A verseny résztvevői: A versenyen azonos iskolába járó 3-8. osztályos tanulók évfolyamonként szerveződő 4 fős csapatai vehetnek részt (egy iskolából akárhány csapat indulhat). A 3-6. osztályosok egy-egy, a 7. és 8. osztályosok két-két kategóriában versenyeznek aszerint, hogy általános iskolai ("a") vagy gimnáziumi ("g") osztályba járnak. A versenyt pedagógus, illetve nem pedagógus felnőtt kategóriákban is meghirdetjük, a rájuk vonatkozó szabályok lentebb olvashatók. A nevezéskor minden csapatnak saját csapatnevet kell választania, amely nem lehet másokra vagy a jó ízlésre nézve sértő.
A versenyt 9-12. évfolyamosoknak is meghirdetjük (más időpontban), az erre vonatkozó információk itt olvashatók.

A megyei/körzeti (írásbeli) forduló időpontja: 2017. október 13. (péntek), 14 óra 30 perc (Erdélyben 15 óra 30 perc). A verseny helyszínén a kezdés előtt legalább 15 perccel kérjük a megjelenést (14 órától az erre az alkalomra szerkesztett zenével, a versenyasztalokra helyezett emléklappal, válaszlappal, gyümölccsel és virággal fogadjuk a versenyzőket). A kísérők részére külön termet biztosítunk, ahol a verseny végén iskolánként kiosztunk egy teljes feladatsort és megoldókulcsot.

A Kárpát-medencei (írásbeli és szóbeli) döntő és díjkiosztó időpontja: 2017. november 18. (szombat), 10 óra 30 perc, helyszíne Budapesten a Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium (1039 Budapest, Csobánka tér 7.), a Bárczi Géza Általános Iskola (1039 Budapest, Bárczi Géza u. 2.), a Csillaghegyi Általános Iskola (1038 Budapest, Dózsa György u. 42.) és a Pais Dezső Általános Iskola (1039 Budapest, Pais Dezső u. 1-3.).

Nevezési határidő: 2017. szeptember 18. (hétfő), 18 óra. (Erdélyben 2017. október 1. (vasárnap), 18 óra.)

A megyei/körzeti forduló nevezési díja: 1000 Ft/fő.
A Kárpát-medencei döntőnek nincs nevezési vagy részvételi díja.


Nevezés: Kizárólag honlapunkon, a Nevezés menüpont alatt. A nevezési díj átutalással vagy bármelyik OTP bankfiókban személyesen, a 11703006-20471499 OTP-számlaszámra fizethető be (számlatulajdonos: BOLYAI CSAPAT Kft.), vagy külön kérésre, indokolt esetben csekket küldünk. Kérjük, hogy a közlemény rovatba saját iskolájuk és településük nevét, valamint a matematika szót írják (az iskola neve rövidítve is megfelelő.) A nevezési díj befizetésének határideje 2017. szeptember 18.
Számlaigényüket szeptember 18-ig a honlapon lévő nevezési rendszerben kérjük jelezni (az igényelt számlát a nevezési határidőt követően, postai úton juttatjuk el). Körzeten és kategórián belüli azonos csapatnév esetén a később nevező csapatnak kell nevet változtatnia (ezért célszerű minél előbb nevezni más által még nem választott csapatnévvel, a nevezési díj még szept. 18-án is befizethető).

A megyei/körzeti forduló helyszínei és szervezői:
A versenyhelyszínek összesített adatait itt találja.

A megyei és fővárosi helyszínek a következő két térképen tekinthetők meg. Az egeret a helyszínek felé mozgatva megjelennek azok nevei, rákattintva pedig a helyszín részletes információi.
A megyén/körzeten belüli helyszín kiválasztására az internetes nevezés során van lehetőség. A végleges beosztásról minden csapatot időben értesítünk, szükség esetén új helyszíneket is kijelölünk. Bármely csapat a megyén/körzeten kívül eső más helyszínen is versenyezhet, ha a szomszéd megyében/körzetben van könnyebben megközelíthető versenyhelyszín (de természetesen saját megyéjük/körzetük csapatai között értékeljük őket).

A verseny szabályai: A verseny első fordulójában 13 feleletválasztós és 1 írásbeli kidolgozást igénylő feladatot kell megoldani. A teljes munkaidő minden évfolyamon 60 perc. A feleletválasztós feladatok szövege után öt lehetséges válasz található (A, B, C, D és E), amelyek közül akárhány lehet helyes (tehát akár mind is, de akár egy sem). A válaszlapon a feladatokra adandó helyes válasz betűjelének megfelelő négyzet(ek)be X-et kell beírni. Az írásbeli kidolgozást igénylő feladat megoldását a válaszlap ezt követő részén kell elkészíteni. (Minta válaszlap itt található.) A versenyidő leteltével csapatonként csak az 1 darab Válaszlapot kell beadni, amelynek leadását a csapat egyik tagja aláírásával igazolja a jegyzőkönyvben. A versenyen csak íróeszköz, körző, vonalzó és szögmérő használható, egyéb (pl. elektronikus) eszköz nem. A csapattársak egymás között csak halkan beszélgethetnek, mert egy termen belül várhatóan több azonos évfolyamú csapat is jelen lesz. Minden csapattag saját példányt kap a feladatsorból, emellett a versenyzők asztalára gyümölcs és virág is kerül. A nem megfelelő kategóriában vagy körzetben történő nevezés, illetve a verseny ideje alatti zavaró hangoskodás a versenyből való kizárást eredményezheti. A verseny alatt mobiltelefon vagy egyéb elektronikus eszköz nem lehet a versenyzőknél (csak kikapcsolt állapotban, a táskájukban), ezek használata a versenyből való azonnali kizárással járhat. A nevezéssel a résztvevő diákok és felkészítőik hozzájárulnak, hogy a versenyen róluk készülő fényképeket, valamint nevüket, iskolájukat és eredményüket a szervezők közzétegyék.
A verseny kezdetéig indokolt esetben (betegség vagy egyéb hiányzás miatt) lehet csapattagokat cserélni, azonban az emléklapokat a szeptember 18-ig benevezett diákok nevére állítjuk ki. (Kérjük, hogy az internetes nevezéskor pontosan ellenőrizzék minden diák nevét, nehogy elírás miatt a nevezéskor begépelt, hibás név kerüljön az emléklapra.) Ha valamelyik csapat nincs teljes létszámban jelen, akkor is versenyezhet. Nevezési díjat visszautalni azonban nem áll módunkban. Az országos döntőn egy csapat összetétele az első fordulón résztvevőkhöz képest legfeljebb egy tagban változhat.

A megyei/körzeti forduló pontozása:
1. A feleletválasztós kérdéseknél (1-13. feladatok) minden feladat esetében külön-külön pontozzuk a válaszlapon az A, B, C, D és E mezőket a következők szerint:
- helyesen bejelölt mező: 3 pont
- helytelenül bejelölt mező: -1 pont
- helyesen üresen hagyott mező: 2 pont
- helytelenül üresen hagyott mező: 0 pont
Minden hibátlanul megoldott feladatra (tehát ha az öt mező mindegyike helyes) feladatonként további 2 pont jár.
(Ha például az egyik feladatban a helyes megoldások A, C, E, és egy csapat az A, C, D mezőkbe tett X-et, akkor erre a feladatra a csapat 3+2+3-1+0=7 pontot kap. Ha egy másik csapat ugyanebben a feladatban az A, C, E mezőkbe tett X-et, tehát mind az öt válaszlehetőséget jól döntötte el, akkor erre a feladatra ez a csapat 3+2+3+2+3=13 alappontot, valamint további 2 pluszpontot, összesen tehát 15 pontot kap.)
2. A kidolgozandó (14.) feladatra a javítási útmutatóban leírt szempontok szerint maximum 16 pont szerezhető.
A csapatokat az írásbeli feladatok összpontszáma szerint csökkenő sorrendbe állítjuk, így alakul ki a megyei/körzeti forduló végeredménye. Azonos pontszám esetén az a csapat ér el jobb helyezést, amelyik az 1-13. feladatokban több pontot ért el. (Ha az itteni részpontszám is megegyezik, a csapatok között nem teszünk további különbséget.) Az eredmények várhatóan 2017. október 15-én, vasárnap reggeltől lesznek megtekinthetők honlapunkon, bármilyen írásos reklamációt október 17-én, kedden 15 óráig tudunk figyelembe venni, amelyeket az info@bolyaiverseny.hu címre küldhetnek.

A Kárpát-medencei döntő szabályai: A verseny Kárpát-medencei döntőjét az ÖSSZKÉP Alapítvány bonyolítja le, amely valamennyi meghívott csapat számára ingyenes. Minden olyan magyarországi megyéből/körzetből, ahol egy évfolyamban/kategóriában legalább 5 induló csapat volt, az első helyezett továbbjut a verseny döntőjére. Meghívjuk még kategóriánként az országos összesített lista 1-6. helyezettjei közül azokat a csapatokat is, akik az előző feltétel alapján nem kapnának meghívást a döntőbe. (Azonos összpontszám esetén itt is az 1-13. feladatokban elért magasabb pontszám szerint rangsorolunk.) Az erdélyi megyékből a továbbjutó csapatok száma a megyei szervezővel történt egyeztetés alapján alakul, amelynek részleteit a szervező a körzeti forduló előtt ismerteti a résztvevőkkel.
A döntőben, 2017. november 18-án először 10 óra 30 perctől 11 óra 30 percig az első fordulóhoz hasonló írásbeli feladatsor vár a versenyzőkre, majd az itt elért pontszám szerint kategóriánként a legjobb 6 csapat még aznap szóbeli fordulón dönti el a végső sorrendet. (A döntő írásbelije utáni holtverseny esetén az 1-13. feladatokban elért magasabb pontszám szerint, az ezt követően is fennálló holtverseny esetén a megyei/körzeti fordulóban elért magasabb pontszám szerint rangsorolunk.)
A szóbelin a csapatoknak először 15 perces gondolkodási idő után kell ugyanazon 2 feladat megoldását a zsűri és az érdeklődők előtt közösen, táblánál ismertetniük. A felkészüléshez kérjük, hogy íróeszközt, körzőt és vonalzót hozzanak magukkal a diákok (számológép és egyéb elektronikus segédeszköz nem használható). A megoldások bemutatására legfeljebb 5 perc használható fel. Ezt követően a csapatok helyben kapnak még egy feladatot ("villámkérdés"), amelynek megválaszolására további 2 perc áll rendelkezésükre. Az értékelés szempontjai: matematikai felkészültség, a bemutatás minősége, összedolgozási képesség ("csapatszellem").
A szóbeli feladatok pontozása:
1-2., felkészülés után ismertetett feladat: max. 2 + 5 pont
3., helyben megválaszolandó feladat: max. 3 pont
Csapatszellem: max. 1 pont
A bemutatás közlésének minősége: max. 3 pont
Az itt szerzett pontok dupláját adjuk hozzá az aznapi írásbelin elért pontszámhoz, így alakul ki a verseny végeredménye. (Holtverseny esetén az írásbelin elért magasabb összpontszám szerint, az ezt követően is fennálló holtverseny esetén a megyei/körzeti fordulóban elért magasabb pontszám szerint rangsorolunk.) Ha egy csapat a szóbelin túllépné a rendelkezésre álló időt, akkor összpontszámából 1-et levonunk.
A szóbeli végeztével, kb. 16 órakor kerül sor az eredményhirdetésre és a díjkiosztó gálára, amelyre mindenkit szeretettel várunk.

Az 5-8. évfolyamokon az országos döntőről az évfolyamonként legtöbb pontot elért csapat továbbjut a nemzetközi döntőre, amely 2018. június 23-án Budapesten, a Veres Péter Gimnáziumban kerül megrendezésre. (A továbbjutásnál felmerülő holtverseny esetén itt is az írásbeli összpontszáma szerint, majd az első forduló pontszáma szerint rangsorolunk.)

Díjazás: A megyei/körzeti fordulót követően a döntőbe bejutott csapatokat, valamint az indulólétszám függvényében további eredményesen szerepelt csapatokat is díjazunk. A döntőben a kategóriánkénti legjobb 6 csapat részesül jutalomban. A tanárokat induló diákjaik száma és eredményessége alapján díjazzuk, ugyanezen szempontok szerint körzetenként és a döntőn egy-egy tanári fődíj is kiosztásra kerül. (A felkészítő tanárok neve legkésőbb a körzeti forduló napján módosítható, a díjazott tanárok okleveleit az eddig beérkezett adatok alapján állítjuk ki.)

Pedagógus felnőtt csapatokra vonatkozó szabályok:
Tanároknak a következő három kategóriában hirdetjük meg a versenyt:
  • 1-4. osztályban tanítóknak (ők az 5. osztályosok feladatsorát írják)
  • 5-8. osztályban tanító általános iskolai tanároknak (ők a 7. osztályosok feladatsorát írják)
  • 5-12. osztályban tanító középiskolai tanároknak (ők a 8. osztályosok feladatsorát írják)
A tanárcsapatok a következő feltételekkel indulhatnak:
  • A körzeti forduló a 3-8. osztályos diákok versenyével azonos időpontban (2017. október 13.) és helyszínen kerül megrendezésre, azonban a részvétel pedagógusoknak ingyenes. A tanári csapatok nevezése szintén a 3-8. osztályos nevezési rendszerben, a diákokkal együtt történik. Egy tanári csapat legalább 2, legfeljebb 4 főből állhat. A csapat minden tagja csak tanári végzettséggel rendelkező, jelenleg is tanító pedagógus lehet. (Ha egy csapat tagjai különböző iskolákból állnak össze, akkor a nevezési rendszerben az egyikük iskolája szerint nevezzenek, a többiek iskoláit pedig tüntessék fel a Megjegyzés mezőben.)
  • A körzeti fordulón a tanári csapatok csak 55 percig versenyezhetnek, 15:25-kor el kell hagyniuk a versenytermet. A versenyhelyszín helyi szervezője nem indulhat tanári csapatban.
  • A körzeti forduló után eredményt hirdetünk, de díjazásra csak az országos döntőn kerül sor, amelyre kategóriánként az országos összesített lista 3-3 legjobb csapatát hívjuk meg.
  • Az országos döntő a 3-8. osztályos diákok versenyével azonos időpontban (2017. november 18.) és helyszínen kerül megrendezésre, azonban a tanári csapatoknak csak írásbeli forduló lesz. Az ezen való részvétel természetesen a pedagógusoknak is ingyenes.
Minden egyéb tekintetben a tanári csapatokra a diákokéval megegyező szabályok vonatkoznak.


Nem pedagógus felnőtt csapatokra vonatkozó szabályok:
Nem pedagógus felnőtteknek (szülőknek és más 18 év feletti érdeklődőknek) külön kategóriában versenyt hirdetünk, amelynek rövid leírása a következő (a teljes leírás megtekinthető a felnőtt verseny oldalán):
  • Az online körzeti forduló a 3-8. osztályos diákok versenyével azonos időpontban (2017. október 13-án 14:30 és 15:30 között) kerül megrendezésre, a részvétel tetszőleges helyszínről, például otthonról vagy munkahelyről lehetséges (internetkapcsolat szükséges). A részvételi díj 1000 Ft/fő, amelynek befizetésekor az átutalás közleményében a felnőtt szót és saját csapatuk nevét kérjük feltüntetni.
  • A felnőtt csapatok nevezése egy külön nevezési rendszerben történik, ahol egy e-mail címmel csak egy csapatot lehet benevezni. Egy felnőtt csapat legalább 2, legfeljebb 4 főből állhat.
  • A felnőtt csapatoknak 15 feleletválasztós kérdést kell megoldaniuk 60 perc alatt (ezek a 3-8. osztályos diákok feladataiból lesznek összeválogatva). A feladatsor 2017. október 13-án magyarországi idő szerint 14:30-tól lesz elérhető a nevezési rendszerbe belépve, és ugyanezen nevezési rendszerben aznap 15:30-ig lesz lehetőség a válaszok beküldésére. (15:30-ig bármikor bármennyi feladat megoldása beküldhető vagy módosítható, a rendszer minden feladat esetében a legutoljára beadott megoldásokat értékeli.)
  • A körzeti forduló után eredményt hirdetünk, de díjazásra csak az országos döntőn kerül sor, amelyre az országos összesített lista 3 legjobb csapatát hívjuk meg. (Holtverseny esetén a megoldások beküldésének időpontja rangsorol: az a csapat ér el jobb helyezést, amelyik korábbi időpontban adta be legutolsó válaszait. Az idő meghatározásánál a megoldásokat fogadó szerver órája mérvadó, minden csapat visszajelzést kap a legutolsó beküldés idejéről.)
  • Az országos döntő a 3-8. osztályos diákok versenyével azonos időpontban (2017. november 18.) és helyszínen kerül megrendezésre, azonban a felnőtt csapatoknak csak írásbeli forduló lesz (szintén 15 feleletválasztós kérdéssel). Az ezen való részvétel természetesen a felnőtteknek is ingyenes.
A nem pedagógus felnőtt csapatok nevezése ezen az oldalon keresztül történik, ahol a további részletek is megtekinthetők.

A verseny feladatsorai és megoldásai az egyes fordulók napján estétől elérhetők lesznek honlapunkon.

További információk: honlapunkon, a verseny e-mail címén (info@bolyaiverseny.hu), illetve telefonon: 00-36-30-440-6870 (Nagy-Baló Teréz).

Nagy-Baló András (nbat0978@gmail.com)
Tassy Gergely (tassyg@gmail.com)

Budapest, 2017. május 1.