A 2009-es verseny

A 2009/2010. tanévben a versenyt már az egész ország területén meghirdettük 3-8. osztályosoknak, megyei/körzeti írásbeli forduló, majd országos (írásbeli és szóbeli) döntő formájában. (A versenykiírás itt található.)

A megyei/körzeti írásbeli fordulót 2009. október 16-án rendeztük a főváros 6 körzetében és 17 vidéki megyében, 75 versenyhelyszínen. A versenyhelyszíneket itt találja, a megyei/körzeti forduló összesített eredménye itt tekinthető meg.

A megyék, illetve körzetek legjobbjai továbbjutottak az országos döntőbe, amelyet 2009. november 21-én rendeztünk a budapesti Veres Péter Gimnáziumban és a Bárczi Géza Általános Iskolában. (A döntőbe jutott csapatok listája itt olvasható.) A döntő programja itt tekinthető meg. A döntő írásbeli fordulóval kezdődött, majd a legjobbak a szóbelin döntötték el a végső sorrendet. A döntő eredményei itt olvashatók.

A 2009-es verseny támogatóinak névsora itt tekinthető meg.

A verseny feladatai és megoldásai, valamint fényképei a bal oldali menüből érhetők el.

Innen tölthető le a 2009. júliusi Rátz László Vándorgyűlésen elhangzott előadás és annak kivonata.