A 2008-as verseny

A 2008/2009. tanévben a versenyt Budapesten, valamint Békés, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom, Pest és Veszprém megyék területén rendeztük meg 3-8. osztályosoknak, körzeti írásbeli forduló, majd országos (írásbeli és szóbeli) döntő formájában. (A versenykiírás itt található.)

A körzeti írásbeli fordulót 2008. november 7-én rendeztük 4 körzetben, 10 versenyhelyszínen. A versenyhelyszíneket itt találja, a körzeti forduló összesített eredménye itt olvasható.

A legjobbak továbbjutottak az országos döntőbe, amelyet 2008. november 29-én tartottunk, a Baár-Madas Református Gimnáziumban. (A döntőbe jutott csapatok listája itt olvasható.) A döntő programja itt tekinthető meg. A döntő írásbeli fordulóval kezdődött, majd a legjobbak a szóbelin döntötték el a végső sorrendet. A döntő eredményei itt olvashatók.

A 2008-as verseny támogatóinak névsora itt tekinthető meg.

A verseny feladatai és megoldásai, valamint fényképei a bal oldali menüből érhetők el.